Mikor felmerült Berdó – Kovács Erika, mint első interjúalany neve, még nem ismertem őt, ezért rákerestem a nevére, hogy minél felkészültebb legyek. Az első két dolog, ami viszonylag rövid időn belül kiderült: Fejér megyében a neve szinte eggyé vált a civil közösségek támogatásával, építésével, emellett csodálatos írásai vannak. Egy dolgot még csak sejtettem, azonban az interjú végére pedig tudatosult: ő mindannyiunk számára példakép lehet.
Berdó-Kovács Erika online vállalkozó, szövegíró
Szilágyi-Messzinger Kriszti interjúja:
Ha valaki 5 évvel ezelőtt azt mondja neked, hogy „Erika, Te egyszer vállalkozó leszel”, elképzelhetőnek tartottad volna?
Nem, egyáltalán nem. Az apukám katonatiszt, az anyukám pedig óvónéni. Ők a közalkalmazotti létben szocializálódtak és abban dolgoztak egész életükben. Nekem ez volt a minta, nálunk szinte senki sem vállalkozó, így ha öt évvel ezelőtt megkérdezték volna, biztos, hogy azt mondtam volna, hogy dehogy viszek én saját üzletet. A családban a stabilitás volt a követendő és az, hogy legyen az embernek biztos munkahelye. A pályám elején, mikor a Munkaügyi Központban dolgoztam, titkon a szüleim remélték, hogy majd az Erikának lesz ott egy biztos köztisztviselői állása és akkor majd onnan megy nyugdíjba. (Nevet.)
Szerencsére nem így lett. Mesélj róla, mik voltak a fő állomások eddigi pályafutásod során, amíg vállalkozó nem lettél?
Amikor kikerültem az iskolapadból, akkor még három végzettség volt a kezemben: művelődésszervező, menedzsment-marketing és egy média-kommunikáció szak. Ezek közül én a média-kommunikációt szerettem a legjobban, ezért Székesfehérváron a Megyei Hírlapnál kezdtem dolgozni, de három hónap sem telt el, amikor eljöttem, mert túl türelmetlen voltam egy bebetonozott rendszerben. A Gárdonyi Munkaügyi Központba foglalkoztatási tanácsadónak hívtak foglalkoztatási mentornak, itt jöttem rá, hogy nekem emberekkel kell foglalkoznom és én sorsok között, segítőként működöm igazán. Érdekes, hogy később az EU-s projektek kapcsán mindig visszaköszönt ez a tanácsadói véna. Két és fél év volt, amíg mentorálhattam és ez egy igazán meghatározó időszak volt az életemben.
A mentori megbízás után a szakmámban, művelődésszervezőként helyezkedtem el és onnan mentem GYES-re, amikor az első kislányunk született. Amikor bölcsis lett, akkor kerültem az Echo Nonprofit Network berkeibe, ahol kezdetnek megkaptam három EU-s projekt szakmai vezetését, illetve pár hónapra rá a Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetését. Ez több, mint 11 éve történt, amit kimondani is félelmetes, hiszen azóta rengeteg új feladat és kihívás következett és a második kislányunk is megszületett.
Az elmúlt időszakban annyi EU-s projektben, annyi területen és annyi programon dolgozhattam és nyertem betekintést, hogy ez a 11 év sokszor azt érzem, 30 év tapasztalatának felel meg. Ennek köszönhetőek az ősz hajszálaim is, viszont kapcsolati tőkében, tudásban, tapasztalásban megfizethetetlen ez az elmúlt évtized. Rendkívül hálás vagyok az Echo-nak, hogy ennyit tanulhattam és tanulhatok tőlük a mai napig.
A Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban évekig alkalmazottként dolgoztál, imádtad a munkád, hiszen szívügyed a civil közösségek segítése, építése. Mégis úgy döntöttél, hogy feladod az alkalmazotti létet és más formában folytatod tovább. Mi adta meg számodra a végső lökést, hogy megtedd ezt a lépést?
2020-ban, amikor berobbant a Covid, akkor home office-ban kezdtünk dolgozni, és a gyerekek is itthon voltak velem. Az első három hét nagyon nehéz volt. Összeültünk egy este a barátnőimmel, kisírtuk magunkat, elfogyott pár üveg bor és akkor megbeszéltük, hogy nincs mese, ezt nekünk meg kell csinálni. Aznap valami átfordult bennem. Rájöttem, hogyha egy kicsit összeszedem magam, akkor egész jól menedzselhető az itthonlét.
Amikor véget ért a home office-os lét, láttuk, hogy felbolydult a világ és ezt minden szinten éreztük is: munkában, emberi minőségben egyaránt. Fáradt és bizonytalan lett a világ, én is nagyon elfáradtam és veszettül hiányzott a családom az irodában ülve.
Akkor született meg bennem az, hogy én ezt nem akarom. Vissza szeretnék menni a gyerekeimhez, én otthon szeretnék lenni velük. Tudom, sok nő akkor dob el mindent, amikor jönnek a gyerekek, mikor még picik, én viszont fordítva vagyok bekötve: én terhesen és kisgyerekkel akartam mindig bizonyítani, hogy nekem így is megy. A Covid alatt viszont tudatosult bennem, hogy mennyi mindenről lemaradok. A lányaink nőnek, szükség van rám. Nekem pedig rájuk.
Otthonról szerettem volna dolgozni. Éreztem, a munkámat el tudnám látni otthonról is.
Szabó Ágiról már előtte is hallottam sokat egy közös barátunktól, viszont a virtuális asszisztencia a járványügyi helyzetben remek megoldás volt azoknak a Fejér megyei nőknek (is), akiknek egy nagy foglalkoztatási projektet menedzseltem a megyében. Felkerestem Ágit és meghívtam hozzánk előadónak. A profizmusa már a telefonos megbeszéléseinkkor lenyűgözött, miközben végtelenül kedves volt- és ez a kettősség nagyon szimpatikus volt.
Egy nagyon jó hangulatú délutánt töltöttünk maszkban nevetve a Fehérvári Civil Központban. Virtuális asszisztenciáról, home office-ról, vállalkozóvá válásról, anyaságról – mindenről beszéltünk és igazán aktuális volt ott, akkor 2020 szeptemberében.
(Az eseményről szóló beszámolót elolvashatod a Székesfehérvári Család és Karrier Pont honlapján – a szerk.)
A vágyat, hogy erre az útra lépjek egészen 2021 végéig érleltem magamban, s a vállalkozói státusz lett a megoldás arra, hogy a szervezetben is tudtam maradni és az új életforma is eljöhetett. 2022 áprilisától főállású vállalkozó lettem.
Sokan azért nem vágnak bele a vállalkozói létbe, mert tele vannak bizonytalansággal és félelemmel. Benned voltak ilyen érzések, mielőtt váltottál?
Nem volt bennem félelem. Azt tudtam, hogy itthon akarok lenni és azt éreztem, hogy ezt kell tennem. Habár nem volt B-verzióm, mégsem féltem, csak azt éreztem, hogy ezt kell tennem. A Szabó Ágival történt beszélgetés számomra olyan volt, mint amikor az embernek bekattan valami. Ezt kell csinálnom és pont. Nem volt bennem, hogy ne váltsak, mert akkor majd „mi lesz”. Természetesen a szüleim féltettek, de a férjem mellettem állt, bíztatott, hogy próbáljam meg, én pedig hittem az útban.
Egy vállalkozás elindítása, működtetése nem a vállalkozói igazolvány kiváltásáról szól, kőkemény munka és önismereti út van benne. Te miben változtál az elmúlt lassan 1 évben, amióta vállalkozó vagy?
Én azt érzem, hogy nem változtam, viszont nemrég egy kolléganőmmel beszélgettem, aki azt mondta, hogy „Erika, hát te mekkora ívet írtál le!” – Én meg csak néztem, hogy miről beszél, semmit se csináltam. Tudom, ez az én kishitűségem, ha kívülről ez máshogy is látszik.
Az önismereti út az mindig fontos része volt az életemnek, 18 éves korom óta foglalkozom ezzel, viszont nagyon sok gát van bennem. Annak idején az alkalmazotti lét során sokszor nem mertem leírni, hogy mit gondolok. Olyan, mint most: leírni egy blogban, hogy mit érzek – hát olyan nem volt. Adott feladatok és szervezeti berendezkedés mellett, középvezetői státuszban nem engedhetjük meg, hogy támadhatóak legyünk, esetleg gyengének lássanak minket. Ezzel a mindennapokban is meg kellett küzdenem magamban, így akarva -akaratlanul igyekeztem követni a tanácsot, hogy ezt ne nehezítsem meg az online kommunikációmmal sem. Ezt utólag visszanézve már látom, hogy gondviselés volt a felettesem részéről, de akkor nagyon nehéz volt elfogadni.
Azt kellett megugranom az elmúlt egy évben, hogy elhiggyem, hogy ami megfogalmazódik bennem, az számíthat annak, aki olvas engem. Önmagammal tisztában vagyok, – tudom, hogy sokaknak ez is nagy feladat -, de úgy érzem, én ezzel rendben vagyok. Nekem azzal van dolgom, hogy lélekben és fejben is vállalkozóra cseréljem a munkavállalót. El kell hinnem, hogy én eladhatom magam, hogy én leírhatom, amit gondolok, hogy nem ciki, ha kirakok egy posztot arról, hogy vállalkozó vagyok és mit vállalok. Az idei év terve az önmarketing: hogy írjak a LinkedIn-re, a saját oldalaimra, mert nyugodtan leírhatom a szakmai véleményem, és igen, nekem egyáltalán lehet olyan.
Nem az önismereti út, amin végig kellett mennem, hanem az önfelvállalás, hogy én már nem „csak” az vagyok, akit megismertek alkalmazotti minőségemben. Nem a segítő, nem a projektgazda, aki megy a feladat kijelölt útján, hanem: „Helló, itt vagyok és nézzétek, hogy mire vagyok képes vállalkozóként!” Ez nehéz nekem még.
Nem hagyományos értelemben vett virtuális asszisztens vagy. Hogyan határozod meg a tevékenységedet?
Virtuális asszisztens képzést végeztem Áginál, s amikor először elbocsájtott a szárnyai alól, akkor azt mondta, hogy csináljak ügynökséget. (Jót mosolyogtam.) Én akkor még meg voltam győződve arról, hogy „VA” leszek, bár még csak kapizsgáltam mi az. Az első megbízásom egy Facebook oldal kezelése volt. Tudod, ez az írjál rá, és írjál helyettem- típusú. Régen nagyon sokat írtam a fiókba, meg ide-oda és a pályázatírások kapcsán is mindig az enyém volt a szöveg, de ahogy elkezdtem írni vállalkozóként, az volt bennem, hogy „Istenem! De jó, hogy végre kifejezhetem önmagam”! Aztán jött a következő és a következő ügyfél, s ebből lettem Erika, a szövegíró. A marketinges diplomám felturbóztam: tanfolyamokat, workshopok-at végeztem el annak érdekében, hogy az online területen is naprakész tudással rendelkezzek. Rendkívül foglalkoztat a neuromarketing és az idei év nagy feladata, hogy szakmailag is kibontakozhassak a területen.
Fontos a belátás is: az, ha valami nem megy. Az elmúlt évben voltak olyan ügyfeleim, akikkel adminisztratív területen volt megbízásom és nem ment. Nem ment, mert őszinte leszek, mintha a fogamat húzták volna. Nem azért, mert hülye vagyok hozzá, hiszen projekteket számolok el több, mint egy évtizede, de nyögve haladt és nem volt meg a kémia sem. Egy idő után éreztem, hogy erre nemet kell mondanom, de mára már okosabb vagyok és inkább kiszervezem, így segítve más vállalkozó társaimat.
A Civil Központ a mai napig itt van az életemben, és marad is, hisz’ ez egy igazi szerelem. Szükségem van a személyes kapcsolódásokra. A megfogott kezekre, az ölelésre, a közös élményre, ezt nem tudja pótolni az online világ, azonban a fókusz marad a család,- így amit csak lehet, itthonról végzek el.
Milyen értékek mentén építed vállalkozásodat? Mit tartasz a legfontosabbnak az ügyfelekkel történő együttműködés során?
Leginkább marketing feladatokat végzek, mindezt úgy, hogy van egy mediátor végzettségem. Ha felteszik a kérdést, hogy miért vagy te más a tízmillió marketinges között, akkor azt szoktam mondani, hogy nekem benne van a lelkem. Nem minden az algoritmus. Nem minden a bevált séma. Nekem a legfontosabb, hogy az ügyfél milyen ember, mit tart fontosnak, ő hogyan lesz eladható. Azt nézem, ki lesz a vásárlója, neki milyen a lelke, a szükséglete, az ő érzelmeire hogyan tudok hatni.
Azt látom, hogy nagyon sokan sémákban gondolkodnak. Csinálnak az ügyfélnek egy Facebook oldalt, akkor is, ha neki egyáltalán nincs ott közönsége. A lényeg sokszor csak a bevétel. Aztán megy a csodálkozás, hogy hiába a hirdetés és folyamatos tartalomgyártás, az elérés nem jön. Mikor én beszélek az ügyféllel és rájövök, hogy tök felesleges egyes platformokra költenie, én megmondom neki. Akkor is, ha nekem ez mínusz, -viszont nem is válik meg tőlem pár hónap múlva.
Amiben más vagyok, hogy beleteszem a lelkem. De mindenbe. Azt a munkát szeretem, amiben benne van a tanácsadó, benne van a marketinges, a fejlesztő, a mediátor. Sosem tudtam meghatározni magam. De az már szinte séma, hogy azoknak segítek, akik nem tudják, hogy merre menjenek tovább.
Ha én nem tudok megoldás lenni a problémára – és itt kopogtat be Ági ügynökséges víziója –, akkor behívom azokat, akikről tudom, hogy hasonló értékek mentén tudnak beleállni a munkába. Ezért van az, hogy most már kiszervezek egy csomó mindent, és megtartom azt, ami szívszerelem: írok, képet- videót szerkesztek, tanácsot adok, megalkotom a marketing stratégiát és sodródom, pályázatot írok.
Mit tartasz a legfontosabb sikerednek, mire vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb a kislányaimra és a férjemre vagyok. Arra, hogy itt vannak mellettem. Csodálatos ember az útitársam, nélküle sehol sem lennék. A lányaink pedig a mi nagy tanítóink királylány jelmezben. Talán még időben észbe kaptam, hogy az a fontos, hogy velük legyek, hogy itthon legyek. Nekem ezzel van dolgom. A Covid-ig azt hittem, ha nagyon sok mindent csinálok és fontos emberek között fontos dolgokat teszek, az határoz meg engem. De nem. A családomnak vagyok fontos. A fontos embereknek pedig fontos dolgokat látok el. És ez nem mindegy. Mellettük nagyon hálás vagyok a szüleimért és barátaimért is, akik mindig velem vannak és támogatnak és kíméletlenül őszinték velem.
Nem szoktam büszkélkedni a munkámmal, mert ez sosem egyedüli érdem, de olyat tudok mondani, amiért nagyon hálás vagyok. Az egyik, hogy azt mondták a Civil Központban, hogy maradjak. Az idők folyamán megtanultam, hogy senki sem pótolhatatlan, így nagyon fontos nekem, amikor én kellek. Igazi megtiszteltetés, hogy a Miniszterelnökség újabb három évre nekünk szavazott bizalmat a Fejér megyei feladatokra és tanulhatok továbbra is attól az embertől, aki több, mint tíz éve fogja a kezem.
Büszke vagyok arra, hogy már vállalkozóként lettem a NewDoorban (az egyént és közösséget támogató kezdeményezés – a szerk.) író és összehoztunk egy kiállítást „Nő az arc mögött” címmel, ami egy csoda. Életek, személyes elakadások oldódnak meg ebben a projektben.
Büszke vagyok azokra a csodás nőkre az életemben és a munkában egyaránt, akikkel együtt mehetek ezen az úton. Igazi adomány, hogy vannak ők mellettem és hogy láthatjuk egymást növekedni és fejlődni.
Többször említetted a beszélgetés során a családodat, a férjedet és a két kislányodat. Anyaként milyen előnyeit látod annak, hogy otthonról dolgozol?
Tudom, ők még mindig azt látják, hogy Anya sokat dolgozik. Épp nemrég beszélgettünk a picivel erről, aki kérdezte, hogy „Anya te miért dolgozol mindig?”. Megannyiszor húsba vág az őszinteségük. Tudom, hogy máig nagyon rosszul osztom be az időmet, ezen még nagyon sokat kell dolgoznom. De tudom, hogy a változás már velünk van. Nincs olyan ovis foglalkozás, esti puszi, hogy nem vagyok ott. Akinek kisgyereke van, tudja, hogy kis túlzással, de szeptembertől áprilisig betegek a gyerekek. Már ritka az olyan, hogy azon dilemmázunk, hogy mi legyen a gyerekkel, ha beteg. Az, hogy otthonról dolgozom, adott egy iszonyatos biztonságot mindannyiunknak, azt, hogy „Anya bármikor tud menni”. Ez stabilitást ad a gyerekeknek, ők meg nekem. Igazából a stabilitást kerestem az otthonlétben és ez nagyjából meg is valósult.
Mit tanácsolnál azoknak, akik most gondolkodnak azon, hogy akár virtuális asszisztens, akár más online vállalkozást indítanának?
Receptet adnék először: Szabó Ágit, a képzését és a közösséget, amit épített.
Ha tanácsot kell megfogalmazni, akkor pedig azt mondanám, hogy aki a váltáson gondolkodik, egy kicsit figyeljen magára, figyeljen befelé és ha azt érzi, hogy ezt most el kell kezdeni, akkor kezdje. Ne azért, hogy több pénze legyen, ne azért, mert azt mondták, ne azért, mert másoknak is sikerült, vagy mert az a menő, hanem azért, mert benne született meg ez az igény.
Mivel foglalkozol akkor, amikor nem online vállalkozó vagy és nem civil közösséget építesz? Mi a Te énidőd, ha van ilyen?
(Nevet). Arra gyúrok, amit Ági mondott másfél éve, hogy neki a szerdai napok olyanok, hogy nem foglalkozik munkával. Akkor azt mondtam, hogy nem hiszem, hogy ilyen van, de ha mégis, akkor én is ezt akarom. Úgy néz ki, hogy talán lassan egy-egy csütörtök sikerül.
Olyankor, hogyha összejönnek ezek a napok, akkor nézek egy jó filmet, vagy megyek ahhoz a kedves természetgyógyász barátomhoz, akihez 18 éves korom óta járok az önismereti dolgaimmal és jógázunk egy nagyot, vagy csak ülünk és nevetünk. Ő abban segít, hogy agyban, lélekben rendben legyek.
Ezen kívül, amikor sikerül időt szakítani magamra, akkor szeretek nonstop beszélgetni a barátaimmal. Nagyon fontos számomra, hogy kimozduljunk, de itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Csak beülünk a szaunába, kávéra, vagy a kanapéra otthon és beszélgetünk. Ezek az alkalmak hetekre feltöltenek.
Ahogy idősödöm, az is az énidőm fontos része, hogy kicsit egyedül legyek a saját csendemben. Bármennyire unalmasan hangzik, mégis egyre többször vágyom erre. Így van meg a békém a mindennapok rohanásában. Fontos, hogy lelassuljak. Hogy töltődjek.
