A virtuális asszisztencia bemutatása, gyakorlati példákon keresztül!
Döntsd el, hogy neked való-e a szabadúszó lét VA-ként!
Hosszú út vezetett el idáig, nem egyik napról a másikra váltam vállalkozóvá.
A debreceni tanítóképző főiskolán végeztem informatikus könyvtáros – tanító szakon. Műveltségi területem az informatika volt, ahol széleskörű ismereteket szereztem, valamint felvettem néhány akkoriban érdekesnek hangzó kurzust is.
Itt tanultam meg a html és css alapjait, egyáltalán hogy kell egy weboldalt elkészíteni (hol volt még ekkor a WordPress?), valamint képet szerkeszteni, videót vágni, könyvtár szakon pedig megismerkedtem a dokumentumok felépítésével, könyvkiadás lépéseivel, tipográfiai alapokkal, némi menedzsmenttel, stb.
Már ott volt a kezemben a tudás magva, amivel elindulhattam volna, de még nem érkezett el a pillanat. Telt az idő, jöttek a gyerekek én pedig egy kis informatikai cégnél kaptam állást, ahol tárhely és domain regisztrációval foglalkoztunk.
Nagyon sok mindent tanultam ebben az időszakban egy vállalkozás működéséről és a webhostingról. Ezek után tanítani kezdtem, de éreztem, hogy a bennem rejlő lehetőségek ennél többet is adhatnak.
A harmadik picurom érkezése után éreztem a késztetést, felfrissítettem hát az ismereteimet és belevágtam. Úgy voltam vele, lesz ami lesz, majd beletanulok.
És így is lett… azóta is folyamatosan tanulok, keresem a lehetőségeket, fejlődöm… elvégeztem a Virtuális Irodaház Így lehetsz Te is profi online vállalkozástámogató képzését is, hogy ne csupán grafikai és webes, hanem szélesebb ismereteim legyenek egy vállalkozás működésével kapcsolatban.
Kisvállalkozásoknak segítek, hogy egységes arculatot és brandet tudjanak kialakítani.
Na és persze mindezek mellett oktatok is, jelenleg autizmussal élő gyermekeket.
Leginkább kis cégeknek, egyéni vállalkozóknak készítek marketing anyagokat, de néha beesik egy-két nagyobb munka.
Készítettem már egyetemi tanszéknek tankönyvet, önkormányzatnak óriásplakátot, vagy nagyobb kftnek weboldalt, cégbemutatót is.
Igazán motiváló számomra azt látni, mikor a vállalkozások (az emberek a vállalkozások mögött) az általam készített anyagok segítségével egyre sikeresebbek. Ilyenkor igazi büszkeség is tölt el, hiszen ők is egyfajta gyermekeim.
Az Adobe család számos programját kezelem. Logókat, ikonokat és mindent, amihez vektoros fájlra van szükség Illustratorban készítek. Képszerkesztést csakis Photoshopban (ezt mindenki ismeri 🙂 ), kiadványszerkesztést pedig Indesingban. Ha webdesign tervezésre van szükség, ahhoz az Adobe XD-t használom. Ha pedig videovágás, vagy effekt, akkor Premiere Pro, vagy After Effect a barátom.
A weboldalak elkészítéséhez pedig WordPresst. Miért pont WordPress – egyszerűen most erre van piaci igény.
Kis vállalkozások sokszor nem engedhetik meg maguknak, hogy egyedi fejlesztésű, többszázezres weboldalt készítethessenek, de a WordPress minden igényt kielégít.
Állandóan tanulok, képzem magam, hogy jobb lehessek. Jelenleg azt a területet próbálom kicsit erősíteni, amiben kevésbé vagyok járatos, ez pedig a marketing és a szövegírás. De nemrégiben mélyedtem el jobban a UI és UX tervezésben is. Ezek a területek szinte napról napra változnak, így ez tényleg egy folyamatos tanulást jelent.
Tervekből van bőven, aztán meglátjuk merre sodor az élet.
Mivel mindig 3 izgő-mozgó fiúcska, vállalkozás és a tanítás hármasában lavírozok, így meg kell találnom az egyensúlyt.
Úgy érzem most a jó úton haladok és remélem, hogy még nagyon sok vállalkozásnak tudok majd segíteni a jövőben.
Szabó Ágnes | Virtuális Irodaház | Virtuális asszisztens képzés