2024.04.22-én az ózdi Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban jártam, ahol életem legmeghatározóbb és egyik legcsodásabb 4 évét töltöttem ’93-’97 között. Most az önkéntes munkám keretében én adhattam nekik, 2 órát tarthattam 11. és 12. évfolyamos tanulóknak. Találkoztam régi ismerősökkel, megtaláltam a tablónkat és nagyon jókat beszélgettem. Egy ideje megszületett már a gondolat a fejemben, hogy egy alapítvány keretén belül vinném a suliprojektet, hiszen a gyerekeknek több szempontból is szükséges a segítség. Egyrészt a vidéki régiókban minden forintnak helye van, másrészt a gyakorlati helyek biztosítása sem könnyű feladat nekik. A visszajelzések alapján nagyon tetszett nekik a mondanivalóm, és ismét megerősítést kaptam a gyerekek nyitottságáról. Két fontos üzenet fogalmazódott meg bennem a nap végére: az alacsony önbecsülés népbetegség. Az első feladatok egyike ezt erősíteni. A másik, ami Ózd kapcsán még nagy jelentőséggel bír, de az egész országra jellemző: a körülmények sosem lesznek ideálisak. Mindig lesz valahol háború, gazdasági válság, szegénység, emelkedő fizetni valók és még millió hátráltató körülmény. Döntés kérdése, hogy kesergünk ezeken és hivatkozva a nehézségekre felmentjük magunkat a cselekvés alól vagy megvalósítjuk inkább a terveinket, álmainkat.
